Bolti klíma tisztítása

[esettanulmány]

A videóban szereplő klíma tulajdonosa egy éjjel nappali kisboltot vezet. Megkeresése a legnagyobb nyári melegben érkezett sürgősségi jelleggel. A hirtelen érkező forrósággal nem tudta felvenni a klíma az iramot, nem hűtött kellőképpen és a tulajdonos attól tartott, hogy a többszázezer forint értékű csokoládé és egyéb cikkek megolvadhatnak (ami nem volt alaptalan).

Telefonos beszélgetésünkkor a tulajdonos sokallta hétvégi feláras díjam, de mivel a többi szerelő és tisztító nem tudott elég hamar kimenni, így végül mellettem döntött. Kiérkezésemkor az a látvány fogadott ami a vidóban látható. A klíma belsejében por és penész nagymértékű lerakódása, a kültéri egység hőcserélőjén fél centiméter vastag por, mely sűrű hálóként visszafogta a rendszert a hatékony működésben. Mint később kiderült, a klíma évente két alkalommal is volt tisztítva alacsonyabb árfekvésű szakemberekkel, akiknek a tisztítás a szűrők folyóvizes mosásából és a beltéri egység hőcserélő részének vegyszeres lefújásából állt, míg a kültéri egységre rá sem néztek. A tisztítás után a másfél éves klíma újra le tudta adni azt a teljesítményt, amit fleszerelésekor tudott. A történet tanulsága az, hogy sajnos mindig ellenőrizni kell a kiérkező szakemberek munkáját amennyire tudjuk, illetve ha a klíma nem működik megfelelően nem feltétlen a gáz szivárgására kell gyanakodni, ahogy jelen esetünkben sem.